MENÜ

AZ ÚJSÁG RÖVID TÖRTÉNETE

Az újság létrehozásának ötlete 2002 januárjában vetődött fel bennem. A nagy álmom az volt, hogy egy saját szerkesztésű kis formátumú újságot hozzak létre, amelyben többnyire saját és más szerzők vallásos témájú írásait fogom megjelentetni.
Keresgélni kezdtem az Interneten, hogy milyen újságszerkesztő program kínálat van. Egy kis böngészés után rátaláltam a számomra legmegfelőbb programra. Kis idő múlva a programot letöltöttem és elkezdtem tanulmányozni. Február elejére annyira előrehaladtam, hogy eldöntöttem, nekifogok az első lapszám megszerkesztéséhez.
Időközben vettem egy nyomtatót, amelynek segítségével kinyomtattam a kis újságot.
Kezdetben barátok és ismerősök olvasták a lapot, majd egyházaknál is elkezdték terjeszteni. Az újság történetében voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de mindig újraindítottam.
Most megadatott a lehetőség, hogy digitális formában is látható, olvasható legyen. Sajnos azonban az idők során sok lapszám elveszett,  így csak a legfrissebb lapszámokat tudom feltenni ide:

 A HAVILAP LETÖLTÉSRE

KATTINTSON AZ ALÁBBI LINKEKRE:

2012-es év lapszámai:

 1. Lapszám

HivoSzo1.pdf

2. Lapszám

 HivoSzo2.pdf

 3. Lapszám

 HivoSzo3.pdf

 4. Lapszám

HivoSzo4.pdf

5. Lapszám

HivoSzo5.pdf

6. Lapszám

HivoSzo6.pdf

7. Lapszám

HivoSzo7.pdf

 8. Lapszám

HivoSzo8.pdf

 

2013-as év lapszámai:

9. Lapszám

HivoSzo9.pdf

10. Lapszám

 HivoSzo10.pdf

 11. Lapszám

HivoSzo11.pdf

 12. Lapszám

HivoSzo12.pdf

13. Lapszám

HivoSzo13.pdf

14. Lapszám

HivoSzo14.pdf

 

2014-es év lapszámai:

15. Lapszám

HivoSzo15.pdf

 16. Lapszám

HivoSzo16.pdf

 17. Lapszám

HivoSzo17.pdf

 

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet